SZIROM
Szieberth bert Művészetoktatás

Szieberth Róbert Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
PÉCS - GYÁRVÁROS
fejlec

Útjelző lámpásaim voltak

Istennek legyen hála azért, hogy azok közé tartozom, akik a Gyárvárosi Szieberth Róbert Állami Elemi Népiskola családias légkörében nevelkedve készülhettem föl az életre, a pedagógus hivatásra.

A 40-es években ennek az iskolának nevelőtestülete olyan személyes példákkal is megerősített erkölcsi értékrendet közvetített - (állapotbeli kötelesség, hit, hazaszeretet, önzetlenség, önfegyelem, együttérzés, részvét, gyöngédség, - amelyeket századunk oly gyakori politikai földrengései soha meg nem ingathattak. Jóllehet gyakran bemocskolták ezeket az útjelző táblákat, de nem számoltak azzal, hogy a szívekbe is mélyen bevésődött erkölcsi normákat sárdobálással nem lehet eltüntetni.

Mire is gondolok, amikor fennkölt szavakkal erkölcsi értékrendet és szívekbe vésett tanítást említek? E kérdések megválaszolásához tanúságtevőnek magasra emelek néhány olyan útjelző táblát, amelyet a gyárvárosi iskola engem tanító pedagógusai továbbvetítve a kezembe adtak.


Nemcsak tanított, szeretett is...


Az első táblát a sor elején álló a légiesen törékeny testalkatú, mindenkire egyaránt figyelő Jászfői Vilma tanítónőtől kaptam. Ő sok hasznos és fontos ismerettel gazdagította rövidnadrágos nebulóit, hiszen a palatáblára írt girbe-görbe betűink nála gömbölyödtek szavakká, a dicegve-döcögő szótagolást Ő formálta verset, mesét értő folyamatos olvasássá. Mindezeket a pozitív értékeket nagyon is tisztelve az én emlékeim mégsem itt kapcsolódnak Jászfői Vilma tanítói méltóságához. Ő az én számomra a jóság, a másokra sugárzó szeretet példaképe. Közelsége, érintése, ruháinak pompázatos színvilága, illata, vállig érő hajának enyhe hullámzása, muzsikáló beszédhangja mindmegannyi elbűvölő, máig is bennem élő felejthetetlen szépségű élmény. Mindezek olyam mélyen ivódtak belém, hogy meg voltam győződve arról, hogy a Tanító néni csak egyedül és kizárólagosan engem szeret. Évek múlva derült ki aztán egy osztálytalálkozón, hogy valójában valamennyien ebben a tudatban éltünk. Ez a fölismerés akkor egy pillanatra ugyan meghökkentett, de átgondolva ennek fölbecsülhetetlen értékét, elhatároztam, hogy én is ilyen pedagógussá szeretnék válni. Ettől kezdve mozdulatait figyeltem meg. Visszaemlékezve pályám sakk-matt helyzeteire, mindenkor ott látom Őt magam mellett, amint jóságos tekintetével újrakezdésre bíztat. Mintha csak azt mondaná "Gondolt át még egyszer! Lépj hozzá közelebb! Érintsd meg ! Vedd körül őt szeretettel!" s ezek a lelki intenciók szinte minden alkalommal csodát műveltek.

A köztudottan munkaigényes pedagógus pálya zseniális alkotóerejű művésze, polihisztora Zágonyi (Ziegler) Gyula tanító úr volt. Az ő tanterme szentély, katedrája szószék, ő maga a tanítás tudományának karizmatikus főpapjaként élt emlékezetemben. Életem java részét - leszámítva a száműzetésem éveit - tantermekben töltöttem. Zágonyi Gyula tanító úr auditoriumához hasonló hajlékban soha nem voltam. Osztályában a falakon a szokásos kincstári képek helyett az éppen tanítandó földrajzi tájak, történelmi esemény tablói több négyzetméter egyszerű csomagolópapírra festett, gyönyörű színekben pompázó szemléltető rajzok voltak. A mennyezetre volt fölszerelve a leereszthető zsinórral szabályozható köbcentiméterekből és köbdeciméterekből összerakható köbméter. A tanterem közepén állt a nagyméretű, szükségszerűen több részre is bontható homokasztal és tartozékai, a különböző színű és vastagságú fonalak, apró házacskák, vasúti sínek, alagutak, harcosok, szekerek, állatok arzenálja, amelyek mint szórakoztató játékszerek segítették és könnyítették az ismeretterjesztés bonyolult folyamatát. A hangközök elméleti szemléltetését a maga készítette nagyméretű zongorabillentyűkön, ugyanezek éneklését, ismert népdalok, szent énekek, megfelelő szövegrészek összekapcsolásával gyakoroltatta. Padokra fölpattanva lovaglóülésbe lendülve, képzelt karddal a kezünkben vívtunk, csatáztunk, mondtunk verseket, dramatizáltunk történeteket.

A hagyományos számonkérés fogalma ismeretlen volt, helyette az oldott kötetlen szorongást nem ismerő megmérettetést rendszeresítette.

Ádvent idején a hajnali misék után kivételesen átmehettünk az iskolába. Zágonyi tanító urat - akiről köztudott volt, hogy még a pedellust is megelőzi - már ott találtuk a tanteremben. Egy ilyen alkalommal tanúja voltam, amint a tábla fölötti falat rendezgetve leemelte a feszületet és még ott a létrán állva alázatosan megcsókolta. Ez a kis epizód kitörölhetetlen emlékként ma is él bennem. Élénken emlékszem azokra a nagyszünetekre is, amelyekben a pedagógusok a folyosón körbeállva hevesen vitatták, tárgyalták a napi politikai eseményeket. Gyula bácsi nem volt köztük. Ő vagy a tanteremben szorgoskodott, vagy valamelyikünk gondját-baját, kusza gondolatait bogozta, vagy éppen a hun-magyar hitregéről. Attila kardjáról, Álmosról, az Árpád nemzetség ősanyjáról Emeséről mondott izgalmas történeteket, amelyeket mi feszült figyelemmel, szájtátva hallgattunk.

A zenei pályára irányított

Életutamra visszaemlékezve egyre inkább megerősödik bennem, hogy zenepedagógiai pályám közvetlen elindítója Kontrohr Tivadar tanító úr volt. Jóllehet, engem ő nem tanított, csak énekkarosa voltam, mégis a háttérben állva - pszichológiai tanulmányba illő módszeres megközelítéssel - óvott, intett, irányított. Tapintatos embernevelői aurájából olyan őserejű empátia sugárzott, amely a szó legnemesebb értelmében népművelővé avatta őt. Orgonajátéka, kellemesen zengő, bársonyos énekhangja, bravúros kórusvezetői adottsága valósággal elbűvölte a templomba járó híveket, az iskola nevelőtestületét és természetesen a tanulókat is. Az ő karizmatikus személyiségét csak regény terjedelmű monográfiában lehetne hűségesen körvonalazni. Ebben a szűk terjedelmű visszaemlékezésben, legjobb esetben is csak egy-egy jellegzetes epizód fölidézésére kerülhet sor. Az alábbi történet 1939-ben, harmadik osztályos koromat idézi.

Egy alkalommal az akkortájt nagyon népszerű öntevékeny Népművelési esték egyikén, mint szereplő nemcsak játszottan, hanem jónéhány éneket is énekeltem. Néhány nap múlva próbaterembe hívtak. Nyomban arra gondoltam hogy vagy a testvérbátyám csínytevéseit, vagy az én bűneimet fogja most Kontrohr tanító úr a fejemre olvasni, ugyanis mindkettőnkre a minden lében kanál jelző illet a legjobban.

A nyomasztó félelem hatalmassá növelte előttem a terem ajtaját. Szinte eltörpülve léptem be. Az ablak mellett ülő, harmóniumon játszó tanító úr alakját a beszűrődő délutáni napfény óriássá növelte. A folyamatosan átáradva hömpölygő muzsika mozdulatlanságra kényszerített. Csak álltam ott és vártam. Az is lehetséges, hogy a tanító úr nem vett észre, vagy valószínűbb, hogy éppen szándékosan hagyta, hogy a zene hatása alá kerüljek. Mindenesetre jó módszer volt ez, mert a félelem fokozatosan gyengült bennem, különösen az után, hogy felém fordulva így szólt: "No, legkisebbik Pécsi, gyere csak közelebb!" Ez a kedves hangú invitálás kezdetnek nem volt rossz, de inkább a barátságos folytatás nyugtatott meg. "Állj ide mellém és énekeljünk együtt!" Hamarosan a biztatásnak szánt harmóniumkíséretet és a tanító úr éneke fokozatosan elmaradt, és én, mint a kalitkából kiszabadult madár, egyre jobban nekibátorodva énekeltem.

A szólózás számomra nem volt szokatlan, ugyanis az osztályban, a családi és baráti együttléteken is rendszeresen én voltam az "ügyes dalnok". S hogy valójában meddig tartott ez az önfeledt dalolás, nem tudom. Arra azonban nagyon is jól emlékszem, hogy ettől kezdve a templomban a harmónium melletti dobogón, később az orgonaszéken közvetlenül Konthror tanító úr mellett lehettem.

Szüleim nem szántak pedagógusnak, s hogy mégis azzá lettem, azt a gyárvárosi Szieberth Róbert Állami Elemi Népiskola Tantestületének és ezen belül örök hálára kötelezve Jászfői Vilma tanítónőnek, Zágonyi Gyula és Kontrohr Tivadar tanító uraknak köszönhetem.

"...s akik igazságra tanítottak sokakat, tündökölhetnek örökkön örökké, miként a csillagok."
(Dániel 123)

PÉCSI GÉZA
karvezető, pedagógus, volt diák

boldogiskola.png

regisztralt_tehetsegpont.jpg

logo__okoiskola.jpg







© Copyright 2010 Kollár Richárd - Minden jog fenntartva.

Oldaltérkép